Már régóta foglalkoztat, hogy miért is vagyok itt, miért lélegzem, miért épp nőként létezem. Az élet bonyolult gombolyaga, határtalan dimenziói hogyan működnek, miként kapcsolódnak egymáshoz, s bennük mi, emberek milyen szerepet játszunk. Mi mozgatjuk vagy azok mozgatnak minket, és mi van előbb az érzés vagy a gondolat? Melyik terel a helyes útra, ha egyáltalán van ilyen. Egyre több kérdés, melyre keresem a választ miközben lélegzem, létezem…
de akkor mégis mi az, ami irányít bennünket – és van-e égi segítség?
Valahol azt olvastam, hogy az álruhás áldások azok a jelek, amelyek látszólag ellenkező irányba vezetnek, mint amerre mi mennénk. A falak néha akadályok, néha azonban áldások, amelyek megakadályozzák, hogy letérjünk az útról…
Hiszem, hogy bár a szívünk lüktetése meghatározza a létezésünket, de a lélek az, ami pontosan ismeri ezeket az áldásokat, tudja, merre nem szabadna menned. Talán sokszor könnyebb meghallani az egód szavát, ami egyre többet és jobbat akar, de követni mégis a belső hangot kell.
Mindez viszonylag egyszerű, amíg egyedül csak magadért vagy felelős, de mi van akkor, ha már elköteleződtél, és a belső hangod azt súgja, hogy a másik feled épp falnak akar vezetni? Komoly kihívása az életnek, amikor már nemcsak a saját egód és belső hangodat kell szétválasztanod, hanem valaki másé is alakítja a sorsod. Most épp ezt tanulom…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: