Nem.

Az elmúlt időszak történései – akár a közvetlen, akár a tágabb környezetemet nézem – mind megerősítettek abban, hogy mennyire fontos is ez a rövid, de annál többet mondó, hárombetűs szó – bár ezzel korántsem azt szeretném mondani, hogy mindenre ez a helyes válasz 🙂

Az azonban nagyon elgondolkodtató, hogy a gyerekeknél már 1 éves kor körül megjelenik az első szó vagy szótöredék, ami már hasonlít az általunk használt szavak valamelyikére, és ezek leggyakrabban előforduló egyike a NEM.

Aztán eltelik pár évnyi szocializáció, és mintha sok emberből kitörölnék ezt a szót. Komoly frusztrációt és stresszhelyzetet okoz egyeseknek, hogy a lelkük mélyéről kikívánkozó, ördögivé tett választ kimondják. Inkább belül fújnak riadót, és vívják a harcot saját magukkal, mint hogy mások előtt felvállalják: Nem értek egyet a helyzettel, a döntéssel, Nem ez az én utam…

Sokszor ragad magával a gondolat, hogy mennyivel öntudatosabbak a gyerekek, mint mi „fölnőttek” -hiszen ők nap ,mint nap többször is képesek ennek az egyszerű szónak a használatával a tudtunkra adni, hogy az amit csinálunk, nem tetszik nekik (és itt most nem a szélsőséges esetekre gondolok) – s közben mi, „fölnőttek” akarunk sokszor irányt és példát mutatni a kicsiknek?!

Szerencsére vannak, akikben tisztán él és motoszkál ott legbelül a gyermeki tisztánlátás, és ennek az iránytűnek a segítségével képesek egy kecsegtető ajánlatra is nyugodt szívvel rávágni azt a bűvös szót, NEM!

Nem adom el a lelkem, csak azért mert most éppen pénzben, házban, autóban mérik, hogy mennyit ér az ember.

Szerintem másban mérik és bízom benne, hogy vagyunk még páran, akik NEM félnek kimondani, akik NEM akarnak belemosódni abba a közegbe, amit ma leginkább a Közöny, a Kényelem és a Külsőség határoz meg, de hogy pontosan mi vagy ki van ott legbelül, azt már sokan NEM is tudják…