A következő sorok egy számomra nagyon fontos ember szívszavai, rengeteg érzéssel és tanúsággal átitatott sorok. Bízom benne, hogy sok embernek példaértékű lesz, ezért megkértem, hogy megoszthassam veletek életének egy fájó, de annál értékesebb emlékét. Hálás vagyok, hogy ő a barátom.
(…)
Mikor valaki itt hagy minket a Földön, főleg, ha egy hozzánk nagyon közel álló személy az… akkor mérhetetlen fájdalmat érzünk! Nem fogadjuk el, tagadunk, nem hiszünk a hírhozónak! Aztán megtudjuk, hogy mikor lesz az utolsó útjára indulás ideje, és onnantól az éjszakáid már nem a nyugodt alvásról szólnak. Idegesen forgolódsz, félsz, hogy tényleg bekövetkezett, itt hagyott, és Te nem tudod, hogy fogod nélküle csinálni… hogy a család nélküle hogy fog működni?
Eljön a pillanat, és Te ott állsz… elnézed a rengeteg virágot, koszorút, szalagot, és azt a sok-sok embert, aki jelen van. Látod a fájdalmat rajtuk, és az őszinte együtt érzést! Elgondolkodtam, hogy ha ennyi embernek számít, hogy az utolsó percekben vele legyen, akkor ő csakis tökéletesen csinálhatta az életét! 80 éves kora után az embernek már csupán kevés barátja maradt a Földön, a családtagok is fogytán, és mégis… feltűnnek réges régi kollégák, barátok, 60 éve nem látott osztálytársak, és olyan is akadt, akit nem engedtek szabadságra, így egyenruhában volt kénytelen megszökni egy órára, mert ő igenis ott akart lenni! Aztán persze elkezdenek mesélni is az emberek, és Te csak ámulsz, és bámulsz, hogy a Te nagypapádnak mennyi ember hálás, mennyi, mennyi szép emlékük van, milyen csupa szív ember is volt ő.
Aztán haza érsz, és mama kezd el mesélni. Főleg olyan dolgokat, amiket Te is láttál, tapasztaltál, ahogy a Te szívedben is tovább fog élni. Mindig is egy szigorú, tekintélyt parancsoló papa volt számomra, de végtelen szeretettel, és odaadással. Nem sok dolog volt, amit ne kaptunk volna meg, ha nagyon szépen kérjük. Mindig a mama volt a legfontosabb számára! Mindig nagyon féltette, mindig úgy bocsátotta útnak, hogy ezerszer elmondta vigyázzon magára, és mindig hívta telefonon, ha túl sokáig nem jelentkezett. Sosem felejtett el egyetlen fontos dátumot sem! Ha ő már nem tudott egyedül elmenni virágért, bonbonért, akkor minket, az unokákat bízott meg a titkos akcióra, mert olyan nincs, hogy egy ünnep is elmaradjon! Legyen szó névnapról, szülinapról, évfordulóról, vagy „csak” egy Valentin napról… 68 éven át alkottak egy párt, örök szeretetben, és szerelemben! Mikor a mama megmutatta az emlékkönyvét nem bírtam ki, végig zokogtam minden sorát, ahogy most is, ahogy írom… 1955-ben, vőlegényeként írt bele arról, hogy mennyire szereti, és lehet, ő ezeket a sorokat akkor olvassa már csak, mikor ő nem él, de szeretné, ha tudná, örökké szeretni fogja. S mivel az utolsó lapra az ír, ki legutoljára feledi, oda is többször megírta mennyire. Utoljára 2008.07.11-én, hogy ő a mai napig ezt így gondolja…
Számomra az ő szerelmük az etalon, a követendő példa! Hitet adnak, hogy igenis, ma is léteznek még a Tündér mesék… Mindenkinek ilyen szerelmet, és ilyen életet kívánok! Nagyon hálás leszek az életnek, ha már csak fele annyira is jól tudom csinálni, ahogy az én nagyszüleim tanítottak, és remélem, még nagyon sokáig tanítani is fog az én nagymamám!
Budapest, 2014. május 29.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: